50 százalékos az esély a megállapodásra
A Budapest Alapkezelő elemzői szerint 50 százalékos az esély arra, hogy a magyar kormány még az idén tető alá hozzá az EU-val és az IMF-fel a hitelmegállapodást.
A Budapest Alapkezelő elemzői szerint 50 százalékos az esély arra, hogy a magyar kormány még az idén tető alá hozzá az EU-val és az IMF-fel a hitelmegállapodást.
Ausztriában minden bizonnyal részt vesznek a kárenyhítésben, de a hódmezővásárhelyi polgárok közössége nem partner, hanem adós az Erste Bank számára, akiket nem segíteni, hanem sarcolni kell – véli Lázár János polgármester azután, hogy a bank az önkormányzatnak adott válaszában egyértelműen elzárkózott az árfolyamveszteségből eredő kockázat megosztásától
Tavaly év végére megközelítette a százezret a fix árfolyamon végtörlesztő családok száma. A végtörlesztés céljára fordított hitelkiváltó forinthitelek száma majdnem elérte a 17 ezret – derül ki a PSZÁF összesítéséből.
Aki esetleg kételkedett abban, hogy a pénzügyi lobbi szándékosan adósítja el az egyes nemzetgazdaságokat, az olvassa el a Harry (Harold Wallace) Rosenthallal készült interjút! ( Magyarul: Drábik János: sötét újkor című könyvében). Sajnos, az interjúalanyt már nincs mód megkérdezni, mert tragikus körülmények között elhalálozott, de túl merész feltételezés lenne azt állítani, hogy meggyilkolták. A rendőrség sem talált erre utaló bizonyítékot.
Az Orbán-kormány által elfogadott, a devizahitelesek végtörlesztési lehetőségéről szóló lehetővé teszi, hogy bármelyik devizanemben (euró, svájci frank, japán jen) felvett hitelt lehessen végtörleszteni. Az adósoknak eddig csak kis százaléka élt ezzel a lehetőséggel.
Számtalan kis- és középvállalkozás vesz fel hitelt, mivel a vállalkozók tudják, hogy a folyamatos fejlesztéshez, minőségi és mennyiségi javuláshoz tőkére van szükség. A bankokat pedig azért találták ki, hogy hitel formájában biztosítsák ezt az összeget. Ám néha előfordul, hogy a hitelfelvétel balul sül el: a futamidő alatt a cég egyik tulajdonosa elhalálozik. Cikkünkben azt tekintjük át, melyek a résztulajdonos halálának lehetséges következményei, s mit lehet ezek ellen tenni.
A kelet-európai érdekeltségeket fenntartó osztrák bankok hitelezési irányelveinek a héten bejelentett szigorítása szélesebb körben is tükrözi a nyugati tulajdonos bankok negatív hangulatváltását a keleti leánybankok támogatásával kapcsolatban – vélekedtek londoni felzárkózó piaci elemzők csütörtöki helyzetértékelésükben.
A monetáris tanács nem változtatott a jegybanki alapkamat 6 százalékos szintjén kedden, de közleményben figyelmeztetett: amennyiben az európai pénzügyi piacokat jellemző kockázatkerülés növekedése tartósnak bizonyul, szükségessé válhat a monetáris kondíciók fokozatos szigorítása.