kategória: hírek

Az Erste Bank visszaél erőfölényével?

Ausztriában minden bizonnyal részt vesznek a kárenyhítésben, de a hódmezővásárhelyi polgárok közössége nem partner, hanem adós az Erste Bank számára, akiket nem segíteni, hanem sarcolni kell – véli Lázár János polgármester azután, hogy a bank az önkormányzatnak adott válaszában egyértelműen elzárkózott az árfolyamveszteségből eredő kockázat megosztásától

Tízezer milliárd dollár felett a globális devizatartalék

Tavaly tízezer milliárd dollár fölé emelkedett a világ országainak összesített devizatartaléka, és ennek hozzávetőleg 80 százalékát a felzárkózó térség – ezen belül több mint 30 százalékát Kína – birtokolja, de a világgazdasági folyamatok romlása miatt e tartalékok gyarapodása 2011 vége felé markánsan lelassult – áll az egyik vezető globális pénzügyi szolgáltató Londonban ismertetett kimutatásában.  

Közel százezer végtörlesztő december végéig

Tavaly év végére megközelítette a százezret a fix árfolyamon végtörlesztő családok száma. A végtörlesztés céljára fordított hitelkiváltó forinthitelek száma majdnem elérte a 17 ezret – derül ki a PSZÁF összesítéséből.

A nagy háromszög

Aki esetleg kételkedett abban, hogy a pénzügyi lobbi szándékosan adósítja el az egyes nemzetgazdaságokat, az olvassa el a Harry (Harold Wallace) Rosenthallal készült interjút! ( Magyarul: Drábik János: sötét újkor című könyvében).  Sajnos, az interjúalanyt már nincs mód megkérdezni, mert tragikus körülmények között elhalálozott, de túl merész feltételezés lenne azt állítani, hogy meggyilkolták. A rendőrség sem talált erre utaló bizonyítékot.

Az adósok bíznak az euróban?

Az Orbán-kormány által elfogadott, a devizahitelesek végtörlesztési lehetőségéről szóló lehetővé teszi, hogy bármelyik devizanemben (euró, svájci frank, japán jen) felvett hitelt lehessen végtörleszteni. Az adósoknak eddig csak kis százaléka élt ezzel a lehetőséggel.

Az osztrák bankok otthon koncentrálják erőiket

A kelet-európai érdekeltségeket fenntartó osztrák bankok hitelezési irányelveinek a héten bejelentett szigorítása szélesebb körben is tükrözi a nyugati tulajdonos bankok negatív hangulatváltását a keleti leánybankok támogatásával kapcsolatban – vélekedtek  londoni felzárkózó piaci elemzők csütörtöki helyzetértékelésükben.

MNB: nem változott az alapkamat, de szükség lehet szigorításra

A monetáris tanács nem változtatott a jegybanki alapkamat 6 százalékos szintjén kedden, de közleményben figyelmeztetett: amennyiben az európai pénzügyi piacokat jellemző kockázatkerülés növekedése tartósnak bizonyul, szükségessé válhat a monetáris kondíciók fokozatos szigorítása.

Ne bonyolítsuk, legyen előhitel!

A magyar hitelpiac már sok meglepetéssel állt elő ezidáig is. Volt már minálunk devizahitel, valóraváltó hitel, kettő az egyben hitel, japán jen alapú hitel, volt és van itt már mindenféle hitel. A lényegük ugyanaz: a bank jó magas kamatra pénzt kölcsönöz az ügyfélnek, az meg – szerencsés esetben – fizet.

Tízmilliós bírság az Erste Banknak a végtörlesztési űrlapért

Tízmillió forintra bírságolta az Erste Bank Hungary Zrt.-t a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), mert a hitelintézet a végtörlesztési űrlapjában tévesen tüntette fel, hogy az ügyfeleknek “az igény bejelentésére december 30-ig egyszer van lehetőségük – közölte a PSZÁF az MTI-vel pénteken.

Megvásárolná a kormány az MKB Bankot

A kormány megvenné, a Bayerische Landesbank pedig eladná az MKB Bankot – olvasható a Figyelő mai cikkében. Úgy tudni azonban, az árban egyelőre nagy az eltérés a felek között, a bajor tartományi bank egymilliárd euró alatt nem válna meg leányától, Orbán Viktor viszont 300 millió eurónál többet nem adna érte (ez nagyjából 84 milliárd forint).
A hetilap úgy tudja, az MKB-székház falai között már készülődnek az állami létre, bár ezt a forgatókönyvet még nem kell készpénznek venni. A tranzakció akár már jövő tavasszal lebonyolódhat, ezzel vélhetően nem direkt állami tulajdonba, hanem egy állami intézmény, például az MFB tulajdonába kerülne a bank. Az is előfordulhat, hogy az állam nem teljes, “csupán” többségi tulajdonhányadot szerezne.